Mindennapi egészség – egészségügyi útmutató || kacsa.net

Egészség és szépség bármilyen korban. Cikkek – egészség-szépség témakörben. Egészség-szépség bőrápolás-szépségápolás. Légy friss és energikus. Merülj el velünk az egészségmegőrzés, az egészséges életvitel az orvostudomány és sport világában.

Együtt élni vagy házasságot kötni?

Együtt élni vagy házasságot kötni?


Nagyanyáink idejében megbotránkoztatónak minôsítették, szüleinkre rosszallóan nézett a “világ szeme”, de ma egyre inkább divattá válik, hogy már a házasság elôtt összeköltöznek a fiatalok. Elsô hallásra kecsegtetô gondolatnak tûnik a szeretett személlyel élni, azonban a gyakorlat arról árulkodik, hogy a közös háztartással járó gondok-bajok esetenként cseppenként adagolt méregként hatnak a kapcsolatra, de az sem kizárt, hogy megerôsítik azt.

S. O. – 26 éves titkárnô

– Semmiképp sem mennék bele egy házasságba anélkül, hogy azelôtt legalább egy-két évig ne éltünk volna együtt. Két évig laktam a volt barátomnál, mielôtt szakítottunk. Ennyi idô kellett, hogy megismerjük egymást és rájöjjek, nem tudom elfogadni a rossz szokásait. Rendetlen volt, fölösleges dolgokra költötte el a pénzt, amikor több száz lejes fogyasztást kellett kifizetnünk. Ráadásul folyamatosan nálunk lógtak a barátai és ha már ott voltak, általában meghívta ôket vacsorára is.

Persze, nekem kellett fôznöm és kiszolgálnom a társaságot. Az együtt járás idején a pár óra alatt, amit együtt töltöttünk, el voltam ragadtatva, hogy milyen rendes fiút ismertem meg, a randikra virágot hozott, moziba, színházba vitt, biztos voltam benne, hogy ô az, akivel szeretném leélni az életem, aztán megismertem az elviselhetetlenebbik énjét. Szerintem azért fontos az együttélés, mert csak így lehet valójában megismerni a mellettünk lévô embert és szerintem jobb, ha a házasság elôtt észrevesszük, melyek azok a hibái, amelyeket nem vagyunk képesek elnézni. Egy házasságból már nehezebb kilépni, hiszen közrejátszanak az anyagiak, a közös lakás, esetleg a gyerek, de mindenképpen bonyolultabb a válás.

P. E. – 23 éves egyetemista

– Nem költöznék össze a barátommal. Még sohasem éltem együtt fiúval, de úgy érzem, ha egy fedél alatt laknánk, gyorsan megunnánk egymást, eltûnne a találkák varázsa, az az öröm, amit akkor érzünk, amikor megpillantjuk egymást. Félek, mert már most észrevettem, hogy amikor hétvégére elutaztak a szüleim és több napig együtt voltunk nálam a barátommal, sokkal többet veszekedtünk, tévét nézett, amikor én sétálni akartam, szóvá tette, hogy nem elég meleg a leves. De fôleg az zavart, hogy állandóan mellettem volt, nem tudtam azt nézni a tévében amit akartam, nyugodtan beszélni telefonon a legjobb barátnômmel, úgy éreztem, nincs intimitásom és dühös voltam rá emiatt. És mindez csak pár nap alatt.

Nem is merek arra gondolni, mi lenne, ha hónapokat kellene mellette éljek. Nem érzem magam felkészültnek, hogy ilyen szinten megosszam az életem egy fiúval. Nekem nagyon jó, hogy néha találkozunk, élvezzük egymás társaságát, aztán mindketten haza megyünk és éljük a saját életünket. Azt hiszem, az is közrejátszik, hogy egyedüli gyerek vagyok és megszoktam, hogy anyukám ebéddel vár otthon, együtt mosogatunk, úgy érzem, nem tudnám megszokni, ha én kellene fôzzek, mossak, takarítsak két emberre és emellett egyetemre is járjak. Lehet, pár év múlva megváltozik majd a gondolkodásom, de egyelôre a kényelmet választom.

S. B. – 30 éves menedzserasszisztens

– Nem bántam meg, hogy másfél évvel ezelôtt összeköltöztem a barátnômmel, hiszen amellett, hogy nagyon jó érzés, hogy mellette ébredek, ô életem értelme és vele minden percem megosztanám, anyagilag is hasznosabb az együtt lakás. Egyikünk sem marosvásárhelyi, egyetemre járunk, közben pedig dolgozunk és nem túl nagy a fizetésünk, így könnyebb, ha osztozunk a háztartással járó költségeken. Együtt fôzünk, hétvégeken közösen takarítunk, azóta lettünk igazi társak, mióta egy fedél alatt lakunk.

Ôszintén szólva, úgy érzem, fölösleges a házasság, hogyha papír nélkül is ennyire jól kijövünk. A barátnôm szerint mielôtt gyereket vállalunk, mindenképpen össze kell házasodnunk, azonban én ezzel nem értek egyet, mert ma már más világot élünk, egy gyereket nem közösítenek ki amiatt, hogy törvényesen nincsenek összeházasodva a szülei.

Cs. A. – 28 éves könyvelô

A párom nem szeretne nôsülni hu.wikipedia.org. Engem nem zavar, hogy házasság nélkül élünk együtt, de a családom nincs elragadtatva a “vad- házasságtól”. Vidéki nagymamámhoz nem szívesen megyek, mert folyamatosan azt hangoztatja, hogy az ô idejében szóba sem jöhetett az, hogy egy lány együtt lakjon barátjával és bár nem mondják, tudom, hogy a szüleimet is zavarja. Folyton kérdezôsködnek, hogy mikor lesz már az esküvô, nem értik, hogy négyévi együttélés után miért nem kéri meg a kezem.

Tudom, hogy számunkra újdonságot nem hozna a házasság, hiszen már minden gondolatát, mozdulatát ismerjük a másiknak, közös kasszán élünk, van közös kocsink, együtt vettük a lakást, de bevallom, hogy én is álmodozom néha az esküvôrôl, nászútról. A párom meg nem érti, hogy mit számít egy nap, amikor már régen életünk párjává fogadtuk a másikat. Egy nônek azért számít.

B. Zs. – 27 éves informatikus

– Házasság? Minek? Majd, ha eldöntöttük, hogy közös gyereket vállalunk, akkor lehet szó róla. Csak azért, hogy mindketten elkényelmesedjünk ebben a kapcsolatban, és ne jusson eszünkbe, hogy folyton tennünk kell azért valamit, hogy fenntartsuk a társunk érdeklôdését, szerintem teljesen fölösleges a házassággal járó giccses hercehurca, ami ráadásul rendkívül költséges is, és nem minden családban vannak olyan gazdag rokonok, hogy “hozzon is a házhoz”. A férfi számára a házasság felelôsséget jelent hu.wikipedia.org.

Legalábbis engem ebben a szellemben neveltek. Amíg nem tudok elfogadható feltételeket biztosítani a páromnak, amíg nem tudnánk az én kezdô fizetésembôl megélni, ha neki esetleg ki kellene maradnia a munkából, és addig, amíg a szüleink támogatására szorulunk, fölösleges a
“holtomiglan-holtodiglan” fogadalmat kimondani, mert nem lehet betartani. Ma már senki sem lepôdik meg azon, ha két fiatal együtt él, és ezt csak addig érdemes vállalni, amíg ez az együttlét mindkét fél számára örömöt jelent.

H.A. – tanítónô

– Mondjon bárki bármit, valahol a szíve mélyén minden lány arra vágyik, hogy férjhez menjen. Hivatalosan és egyházi szertartás szerint is, menyasszonyi ruhában, ahogy egykor a szüleink vagy a nagyszüleink tették. Akik szintén ezt várják el tôlünk, és akkor érzik azt, hogy révbe érkeztünk, ha elmondhatják, hogy férjhez adták a lányukat, megnôsült a fiuk. Ha ez az esemény kimarad az életünkbôl, nehézségekkel teli hosszú évek során mire fogunk gondolni?

Visszaemlékszem vidéki nagyszüleim nappali szobájára, ahol a falon a nagyapáim katonaképe mellett mindig megbámultam a kinagyított esküvôi fényképüket, amire halálukig nagyon büszkék voltak, és ezt tartották az egyik legszebb dolognak az életükben. Nekem szerencsém van, hisz az anyai nagyszüleim vidéki pedagógus házaspárként irigylésre méltó házaséletet éltek, ahogy földmûvesként az apai nagyszüleim házassága is a békesség jegyében telt el. Ezt láttam, erre vágyom én is, bár tudom, hogy ma egészen más a világ. De a saját világunkat mi teremtjük meg!

P.Sz. – vállalkozó

– Felgyorsult, ideges világban élünk, ahol a házasságról alkotott kép is más lett. Ma már egy nô sincs kiszolgáltatva a férfinak, hogy el kelljen tûrnie minden szeszélyét, azt, hogy megcsalja, hogy durván bánik vele, s idôvel leszokik a legelemibb figyelmességrôl is. Persze, tudom, hogy iszonyúan nehéz egyedül gyermeket nevelni, mégis azt hiszem, csak azzal a férfival szabad házasságot kötni, akivel már kipróbálta az ember, hogy hosszabb ideig is talál a szó, s a viták, veszekedések nem teszik tönkre a szerelmet vagy szeretetet.

P. M. – 29 éves orvosnô

– Egy nônek ma már fel kell készülnie arra, hogy nem azzal a férfival éli le életét, akinek elôször mondta ki a boldogító (?) igent. Egyre gyakrabban látom magam körül, hogy a férfiak egy idô után megunják a házasságot, és akkor hagyják ott a feleségüket és a gyereket vagy gyerekeket, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Szeretnék akkor gyereket vállalni, amikor már biztos vagyok abban, hogy önállóan is meg tudok állni a lábamon, és nem halok bele (természetesen képletesen), ha a gyerekeim apja más társat talál magának, akivel én már sem fiatalságban, sem szépségben, sem a gondtalan együttlétet illetôen nem tudom felvenni a versenyt.

Rate this post